Blog: Hatalom-Önhatalom-Tilos Önhatalom-Önbíráskodás

 
Önhatalmúlag fellépni
 
Hol merülhet fel?
 
Tilos Önhatalom
 
Az önhatalom és tilos önhatalom fogalma a birtoklásnál merülhet fel.
A birtokost birtokvédelem illeti ugyanis meg, ha birtokától jogalap nélkül megfosztják vagy birtoklásában jogalap nélkül háborítják, tehát más tilos önhatalmat gyakorol.
A birtokost a birtokvédelem mindenkivel szemben megilleti, annak kivételével, akitől a birtokot tilos önhatalommal szerezte meg.
 
Önhatalom
 
A tilos önhatalom ellen a birtokos léphet fel önhatalommal. Azonban ez csak a birtok megvédéséhez szükséges mértékben történhet. Az elveszett birtok visszaszerzése érdekében pedig önhatalommal kizárólag akkor lehet fellépni, ha a más birtokvédelmi eszköz igénybevételével járó időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná.
 
Vigyázat!
 
Az önhatalom gyakorlása és az önbíráskodás között vékony a mezsgye. Önbíráskodást követ el, aki abból a célból, hogy jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igénynek érvényt szerezzen, mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön. A cselekmény büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.
A blogcikk tájékoztató jelleggel készült, nem minősül egyedi ügyre alkalmazható hivatalos jogi véleménynek vagy jogi állásfoglalásnak. Az ügyvédi iroda a jelen blogcikk egyedi ügyben történő felhasználásáért a jogi felelősségét kizárja.
Összefoglaló: önhatalaom ügyvéd zalaegerszeg
Kulcsszavak: önhatalaom ügyvéd zalaegerszeg